Mall of Split: átadták Dalmácia legnagyobb bevásárlóközpontját

Kép: Mall of Split / Facebook

Horvátország
Typography

Hatalmas érdeklődés övezi a négy nappal ezelőtt átadott spliti bevásárlóközpontot, eddig 350 ezer látogatót fogadtak. 

Újabb program az esős és hideg napokra azoknak, akik Split környékére látogatnak az idén. A napokban adták át egész Dalmácia legnagyobb plázáját, amely a Mall of Split névre hallgat. A pláza méreteit talán annak a legkönnyebb elmagyarázni, aki ismeri a budapesti Aréna plázát, hiszen közel hasonló méretű a két építmény. 

A Mall of Split közel 62 ezer kiadható négyzetméterrel és 2320 parkolóhellyel büszkélkedhet, az épületben közel 200 bolt kapott helyett. Az összehasonlítás kedvéért, az Aréna itthon 66 ezer négyzetméteres, 2800 parkolós és ott is kb. 200 bolt található. 

Kép: Mall of Split / Facebook

Az 1,3 milliárd kunás (kb. 53 milliárd forint) befektetéssel épült spliti létesítményben is található egy Food Court, ahol vendéglők és kajáldák sora került egymás mellé. Multiplex mozijában egyszerre kilenc teremben tudnak filmet vetíteni. 

A plázát már nagyon sokan várták, az üzemeltetők szerint az első napon, közel 80 ezer látogató érkezett. Az érdeklődés azóta sem csökkent, az első négy napban 350 ezer látogató nézte meg milyen lett Split legújabb létesítménye. Persze, a pláza is megtesz mindent a látogatókért, eddig körülbelül 50 ezer ajándékot osztottak szét az érdeklődők között, és akkor még nem beszéltünk a több ezer ingyenes süteményről vagy az állandó műsorokról. 

A kínálat valószínűleg hasonló Közép-Európa plázáihoz, a Lego, a GAP és a Zara itt először nyitott boltot Dalmáciában.