Nem szednek környezetvédelmi adót a montenegrói határon

Montenegró 2008-ban vezette be az un. környezetvédelmi adót, amely gyakorlatban azt jelentette, hogy az országba belépő gépjárművekre (személyautók, kamionok, buszok) 10 és 150 euró közötti összegben (gépjárműtípustól függően) egy matricát kellett vásárolni, amellyel egy évig lehetett használni a helyi utakat.

Az öko-adónak is nevezett sarcot környezetvédelmi fejlesztésekre fordították. Mivel Montenegróban nincsenek autópályák, mint más tengerparti nagyhatalmaknál, így az ebből nem származtak a környezet fejlesztésére fordítható bevételek.

Eggyel kevesebb gond jövőre a határon (Kép: www.b92.net)A montenegrói miniszterelnök, Igor Lukšić, tegnap bejelentette, hogy jövő januártól teljesen eltörlik ezt az adót, amely inkább kárt okozott az ország turizmusának, mint hasznot. Ezzel utalt a szerb turistákra, de főleg a szerb utazásszervezőkre, akik inkább Görögországba vagy Törökországba vitték a szerbeket.

A közlekedési miniszter már 2009-ben megígérte, hogy megszüntetik a turistákat irritáló adót, de erre csak most kerül sor. A magyarázat szerint az adó nincs összhangban az uniós szabályozással, és az Európai Unió törvényeit fokozatosan átvevő Montenegró alkalmazkodik ehhez.

A montenegrói sajtóban megszólaló vendéglátók, szállodások szinte egyhangúan üdvözölték a döntést, egyedül a turisztikai miniszter nevezte „elsietettnek, kellően nem átgondoltnak”. Szerinte ettől még nem lesz több vendég Montenegróban.