Ston – Felújították az európai „kínai nagy fal” két tornyát

Nemrégiben fejeződött be a stoni védfal Barabanat és Arcimun nevű két bástyájának renoválása.

A felújítási munkálatok a Baráti Kör Dubrovnik műemlékeiért nevű civil szervezet felügyelete alatt zajlott, amely immáron 60 éve gondoskodik a falrendszerről. Befejeződött az Arcimun-torony belsejében lévő kazamata felújítása is, amely a jövőben rendezvényhelyszínként üzemel. A másik bástya „videó-fal”-lal felszerelt kazamatájában a tervek szerint emléktárgyakat, képeslapokat, Stont bemutató könyveket, a stoni falrendszerről készült DVD -ket és egyéb apróságokat árulnak majd.

Az Európa legnagyobb, és egyben a kínai nagy fal után a világ második legnagyobb falának számító stoni nagy falat több évig tartó rekonstrukciót követően két évvel ezelőtt tették látogathatóvá. A stoni fal a14. században épült, miután a Ragusai Köztársaság1334-ben megvásárolta a Pelješac-félszigetet. A nagy falat, amely a korabeli Európa legnagyobb szabású erőd-város projektje volt, védelmi célokból építették.

Először a félsziget egyik végétől a másikig terjedő védvonalat húzták fel, majd tervszerűen erődítették meg a félsziget déli részén lévő Ston és északi részén lévő Mali Ston városát. Pelješacot az összesen öt és fél kilométer hosszú nagy fal választja el a szárazföldtől. Az eredeti falból öt kilométernyi szakasz maradt fenn, a többi a 17. és 20. századi földrengésekben pusztult el. A falat negyven toronnyal és öt erőddel erősítették meg. A régi dubrovniki feljegyzések szerint a nagy fal építése 18 hónapig tartott. A várakozások szerint a stoni nagy fal, Ston és Mali Ston, illetve a stoni sólepárló kompakt egységként kerül felterjesztésre az UNESCO Világörökségi listájára.