Káoszt hozott az első uniós nap a horvát határokon

Horvátország július 1. óta az Európai Unió tagja, ezt még meg kell szokni, főleg a fuvarozóknak, akik 15 kilométeres sorokban vesztegelnek az ország nem uniós határain. Hétfő óta két helyen alakultak ki komoly fennakadások.

Hétfőn mintegy 1200 kamion vesztegelt a szerb-horvát határon (Batrovci-Bajakovo) köszönhetően a megváltozott eljárásoknak. Egyes kamionosok arról számoltak be, hogy csak 20-24 órás várakozás után tudtak belépni Horvátországba, a sajtó szerint a kamionsor 15 kilométeresre duzzadt a határ előtt. A személyforgalom továbbra is változatlan, autósoknak csak néhány perc szükséges a határátkeléshez.

Hasonlóan komoly volt a helyzet a horvát területbe beékelődött boszniai Neum környékén. Split felől itt is 15 kilométeres sorban álltak a kamionok a határig. Itt a számítógépes rendszer mondott csődöt. A horvát hajótársaság próbál segíteni az utazókon. Ploce és Trpanj között közlekedő kompokat igyekeznek sűrűbben járatni, így az autósok és a kamionosok is ki tudják kerülni a neumi határátkelést.

Dubrovnikban kedden akadozott a benzinellátás, helyi hírek szerint a 98-as benzint nem lehetett kapni. Az INA szerint a kamionjaik is Neumnál vesztegeltek a dugóban, ezért nem érkezett meg az időben utánpótlás.