Egyik fapados horvát légitársaság sem indult el

Információik szerint a légitársaságnak a cseh CSA-tól bérelt Airbus A319-essel a hétvégén kellett volna felszállnia, de a Zágrábból, Zadarból és Splitből Göteborgba tartó járatok jövő májusig nem indulnak el.

A légitársaság azt közölte a portállal, hogy az elmúlt hetekben felpörögtek a foglalási adataik, naponta több, mint száz jegyet értékesítettek, de a járatokat így is el kellett halasztani.

Szerdán egy másik horvát légitársaság, a Dalmatian sem indult el, amelynek egyik befektetője kiszállt a projektből. A bejelentés tíz nappal azt követően történt, hogy a Dalmatian elkezdett jegyeket értékesíteni Zágrábból induló járataira. A légicég tizenegy, főleg olyan célállomásokra akart járatot nyitni, amelyeket jelenleg nem lehet a horvát fővárosból elérni.