Határnyitás: kilométeres sor Horvátország felé a szlovén határon

Szlovénia politikusai tegnap este kijelentették, hogy az ország legyőzte a koronavírust, és mostantól enyhítenek a határok szabályozásán is. Ma már hosszú sorokban indultak a szlovénok Horvátországba.
Kép a Novi List videójából

Első európai országként jelentették be a szlovén politikusok, hogy legyőzték a vírust, bár igaz, hogy a szlovén egészségügyi szakértők ennél jóval óvatosabban fogalmaztak. A tegnap délutáni döntés nyomán enyhültek a szabályok a határokon, amely azt jelentette, hogy ma a szlovénok nagy számban indultak meg Horvátország felé.

Mintha augusztus lenne - írja a Novi List a Rupa (Matulji) határátkelő szlovén oldalán. Egyes autósok véleménye szerint a többkilométeres sorban közel másfél óra kellett átlagosan várakozni, amíg átjutottak a határon. Ahogy a videóban is látható, a horvát turisztikai miniszter személyesen fogadta a vendégeket (nagy részük szlovén rendszámú autóval érkezett) és sűrű elnézéseket kért a várakozásért, azt ígérte jövő hétre már jobb lesz a helyzet.

A tervek szerint a mostani járványban Horvátországban helyileg bevezetett és a héten eltörölt e-pass (kb. lakhelyelhagyási engedély) mintájára indulás előtt az interneten lehetne az igazolásokat bemutatni és érvényesíteni, így sokat gyorsulhatna a határátlépés.

Jelenleg a határon mindenkit megállítanak, és igazolnia kell, hogy miért tart Horvátországba. Ez lehet egy ottani tulajdon (nyaraló, ingatlan vagy hajó) vagy akár egy szállásfoglalás bemutatása a szállásadótól.