Hemzsegnek a luxushajók Split kikötőjében

Tegnap négy szuperjacht is a dalmát város kikötőjében horgonyzott.

Mostanában megtalálják Horvátországot a kőgazdagok hajói. Sokak szerint ez annak a jele, hogy most világjárvány közepén Horvátország biztonságosnak számít.

Korábban beszámoltunk már, hogy az egyik legnagyobb luxushajó múlt héten Dubrovnikba érkezett.

Most négy luxushajó horgonyoz Split kikötőiben. Igaz ezeknek kisebb a mérete, de még bőven az a kategória, amelyre az ember simán elcsodálkozik, ha elsétál mellette a kikötőben.

Az egyik a Cloudbreak, amely helikopter leszállóján egy kisuvickolt helikopter figyel, a parton pedig egy Lamborghini áll a közelben. A 72 méter hosszú és 14 méter széles hajó heti bérleti díja 5 és fél millió kunába (kb. 260 millió forint) kerülne. A montenegrói Bar kikötőjéből érkezett és Vis, Biševo, Brač and Hvar után érkezett meg Splitbe.

Valamivel kisebb az Arrow névre hallgató hajó, amely Korčuláról érkezett. Becsült heti bérleti díja 900 ezer kuna (kb. 43 millió forint).

Szintén Montenegróból érkezett a 'Seven Sins', amely 50 méter hosszú és 10 méter széles. Heti bérleti díja kb. 2 millió kuna (kb. 95 millió forint).

És végül talán a legszebb, a 2003-ban épült Ilona nevű hajó, amely 81 méter hosszú és 12 méter széles.

Közös a négy hajóban, hogy mindegyik kajmán-szigeteki zászló alatt érkezett és a tulajdonosaikról vagy jelenlegi használóiról semmit se tudni.

Az egész város kíváncsi arra, hogy kiket hozott a hajó. A bulvárújságok természetesen hírességeket szimatolnak. Állandóan szemmel tartják a hajókat, de eddig szinte csak a személyzetet láthatták. Úgy látszik, hiába a kedvező járványügyi adatok, a gazdagok inkább a hajón érzik magukat biztonságban.

Forrás: 24sata