FacebookTwitterRSS Feed

Tegnap beszámoltunk róla, hogy Krk-szigeten, illetve Rijekán is kiakadtak a külföldi turisták, miután az egyik pénzváltó 6,1 kunát adott egy euróért a szokásos 7,3-7,55 kuna helyett. Azóta újabb esetek láttak napvilágot.

Az előző hétvégén Horvátországban 1 euróért kb. 7,52 kunát adtak, eddig az egész szezonban ez a jellemző ár. Az elhíresült pénzváltó 6,1 kunás árfolyamon számolt. 100 euró esetén (kb. 36 ezer forint) ez 142 kunás veszteség (kb. 6700 forint) volt a külföldieknek.

A rémhír annyira elterjedt a horvát sajtóban, hogy többen is jelentkeztek, hogy hasonló módon jártak. Egy osztrák házaspár Vodicén nyaral. Egyik nap a férj, másik nap a feleség vett ki 100 eurót az automatából, a számla is igazolja, hogy 6,1 kunás árfolyamon váltották nekik az eurót.

Ugyanígy jártak turisták is Rovinjban, ahol szintén csak 6,1 kunát ért egy euro. Rovinjba már kezd visszatérni az idegenforgalom. Tavalyhoz képest már 91%-on áll a turisták jelenlegi száma, így gyorsan terjedt a hír a nagyszámú külföldi körében.

Ahogy lenni szokott, a turisták először a szállásadóknak panaszkodtak a lehúzásról. Ők elindították a hangos tiltakozást és a lavinát. Később csatlakoztak hozzájuk a vendéglátósok és a kereskedők is. "Az egész város (Rovinj) mindent megtesz, hogy a turistákat idecsalogassa ezekben a nehéz időben, amit a pénzváltó művel, az igazi arcon csapása a városnak." A szállásadók minden turistának felhívják a figyelmét, hogy kerüljék a "sárga" pénzváltókat* a városban.

A váltásokban közös, hogy mind az Aero Domus cég pénzváltóiban, illetve automatáiban történt. A cég eddig arannyal és ezüsttel foglalkozott, csak június közepe óta szálltak be a pénzváltásba.

Az árfolyammal törvényileg nincs probléma, a lenyúlás mértéke más kérdés. Az árfolyam sávosan változik, 400, 600, illetve 799 eurónál. 400 euró alatt elég rossz, ahogy láthattuk. 800 euró felett már a tisztességes 7,4 kunán váltanak. Tehát, ha valaki úgy dönt, hogy legalább 800 eurót (kb. 258 ezer forintot) bevált, és azzal sétál a városban, akkor nem is járt rosszul.

Az más kérdés, hogy alacsonyabb összegnél, 400 euró alatt (kb. 143 ezer forint) akár 550 kunát (kb. 26 ezer forintot) is lehet bukni.**

Az előző cikkben már írtunk arról, hogy megkeresték a valutaváltó céget. Az Auro Domus hosszú válaszában elmondta, hogy ők nem alkalmaznak kezelési költséget, minden hivatalos szabályt betartanak és egyéb információkat kaptunk a pénzváltói szakma nehézségeiről.

Majd a végén összegzésként megállapítják: az eltérés nagysága egyszerű. Piacgazdaságban élünk, mindent a kereslet és kínálat határoz meg. A cég évek óta követi ezt a stratégiát, amelynek sikerességét bizonyítja, hogy Horvátország legnagyobb pénzváltó láncává váltak.

*Más városokban más színű is lehet

**Megjegyzés: az árfolyamokat forint, euró és kuna között a Google pénzváltójával számoltuk, kissé kerekítve az egyszerűsítés kedvéért

Szállást keres? Egy próbát megér...