Tévésorozat szalmabábjai köszöntenek a horvátországi Baranyában

Az alapanyag igazán nem kerül sokba. Kell hozzá egy kis ügyesség, egy kis kreativitás, a gyerekek imádják, és melyik turista ne szeretne közös fényképet csinálni velük?

Hazánkban is egyre többet látunk belőlük, ezeket azonban most a horvát-magyar határ másik oldalán, a horvátországi Eszék-Baranya megyében állították ki nemrégen.

Ha eddig nem jöttek volna rá, hogy kiket is ábrázolnak, akkor a következő kép után eláruljuk.

Kép: Pixsell/Davor Javorovic

Magyarországon is ment a televízióban az egykori csehszlovák bábsorozat a Kétbalkezesek, amelynek két főszereplője Pat (sárgában) és Mat (pirosban) egymás szomszédjai és jó barátok. A sorozat végig arról szólt, ha bármi elromlott körülöttük, akkor sosem hívtak szakembert, hanem nekiálltak saját maguk megjavítani, amelyben nem voltak annyira ügyesek...

A két szalmabábút Jelisavac település határában állították ki, a Nekcse (Našice) felé vezető úton. Jelisavac egy szlovák nemzetiségű falu Horvátországban, így talán érthetőbb, hogy miért kattantak rá jobban egy csehszlovák sorozatra, bár ezt a két figurát az egykori "keleti blokk" gyerekei mindenhol szerették.