Újabb fertőzésrekord, Szlovénia vörös kategóriába tette Horvátországot!

Ma újabb 219 koronavírus fertőzöttet találtak, ezzel az aktív betegek száma 1520-ra emelkedett. Mindkét szám szomorú rekord a járvány kezdete óta.

Ezzel egyidőben Szlovénia bejelentette, hogy vörös kategóriába sorolja Horvátországot. Szlovénia korábban is tervezett szigorításokat Horvátország irányába. Az eredeti tervek szerint csütörtökön jelentették volna be, hogy vasárnapig adnak haladékot azoknak a szlovénoknak, akik karantén nélkül akartak hazatérni.

A horvát helyzet jelentős romlása miatt a bejelentést előbbre hozták. Tehát a szlovénoknak hétvégéig kell visszatérniük Szlovéniába, ha nem akarnak karantént.

Egy hétvégi strandolásra sem lehet már kiugrani Szlovéniából. Aki péntektől indul Horvátországba, bármikor is érkezik vissza, arra szintén karantén vár!

Horvátországban a testület jelentése szerint az elmúlt 24 órában 219-el nőtt, és elérte a 7074-öt a fertőzöttek száma. Kedden még 199 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Két új haláleset történt, így a járvány halálos áldozatainak száma 168-ra emelkedett. A betegek közül 122-en vannak kórházban, közülük tizenegyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 1520 fő, a legmagasabb a járvány kezdete óta.

A legtöbb új esetet továbbra is a fővárosban, Zágrábban, illetve Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők.

A válságstáb még a múlt hét pénteken döntött arról, hogy az éjszakai szórakozóhelyek, bárok és kávézók csak éjfélig tarthatnak nyitva, és szabadtérben nem tarthatnak bulikat.
Vili Beros egészségügyi miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: várható volt, hogy ezen a héten nő a fertőzöttek száma a múlt heti rekordmennyiségű megbetegedések után. Hozzátette: az új fertőzöttek 35 százaléka kontaktszemély.

A szomszédos Szlovéniában a kabinet által közzétett adatok szerint kedden 37-tel 2493-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 129 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze 17-en vannak kórházban, közülük hármat ápolnak intenzív osztályon. A legújabb behurcolt fertőzések fele a népegészségügyi intézet szerint Horvátországból származik, a megfertőzöttek pedig 35 év alattiak.

Jelko Kacin kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján bejelentette: Horvátországban a fertőzöttek száma valószínűleg eléri a negyvenet százezer főre vetítve, a szlovén kritériumok szerint az országot ezért "vörös listára" kell helyezni, ami annyit jelent, hogy kötelező karantént rendelnek el az onnan érkezők számára. A kormány hivatalosan csütörtökön hozza meg a döntést. A kabinet kéthetente bírálja felül a biztonságos országok listáját. Horvátország eddig "sárga listán" volt, azaz nem ajánlották az odautazást.

"Nincs más választásunk, mint hogy arra ösztönözzük állampolgárainkat, hogy a lehető leghamarabb térjenek haza a veszélyes országból, függetlenül attól, hogy milyen intézkedéseik vannak jelenleg érvényben. A helyzet gyorsan romlik, és még rosszabb lesz" - mondta a szóvivő.