Montenegró nem bővelkedik olyan természeteses, sziklás, strandolható szakaszokban, mint Horvátország. Igazi kincs volt a Petrovactól 6 kilométerre északra található Rijeka Režević strand a maga 400 méter hosszú és helyenként körülbelül 20 méter széles partszakaszával. A sziklás strand, az érintetlen természettel, a csendes kis öböllel igazi oázis volt a montenegrói strandviszonyok között. Valószínűleg ennek örökre vége.

A Vijesti a hét elején írta meg, hogy halászok jelentették a helyi strandokat felügyelő szervezetnek, hogy Rijeka Režević strandot „feltöltötték” hatalmas szikla és kődarabokkal. A part feletti dombokról egyszerűen több tonna sziklát gördítettek le a teherautók platójáról, így az egykor akár 20 méter széles partszakasz 3-4 méteresre zsugorodott. 

Az újság későbbi cikkében megállapította, hogy az egyik orosz milliárdos villájának udvarán éppen medencéket építenek és az itt kitermelt több köbméternyi földet és kődarabokat gurították le a dombról, örökre elcsúfítva a tájat. Az újság szerint a strand mögötti részen az orosz milliárdos villája legálisan épült, és arról is beszámoltak, hogy a strand helyén már elkezdték egy kikötő kiépítését. 

Az újság arról is beszámolt, hogy a szomszédban egy másik orosz milliárdos 9000 négyzetméteres telken épült többemeletes villájának környékén is hangosan dolgoztak a munkások ezen a héten. A dolog azért érdekes, mert június 1-től minden évben tilos építkezni a tengerparti részeken, de az is igaz, hogy olyan évre még nem emlékszünk, hogy ezt be is tartották volna.

További képeket itt lehet nézegetni, hogy milyen is volt ez a strand korábban.  

{mosmap kmlsidebar='none'|width='640'|height='400'|lat='42.2248231'|lon='18.9062933'|zoom='20'|zoomType='Large'|zoomNew='0'|mapType='Satellite'| showMaptype='1'|overview='0'|text='Rijeka Režević strand'|lang='''|tooltip=''|marker='1'|<br /> align='center'}