Fövenyes strandokat alakítanak ki a Balatonnál

Egyre több balatoni település készül fövenyessé alakítani a strandjait, az idén nyárra elkészülhet az eddigi leghosszabb szakasz, amelyet Fonyód központi strandján építenek ki.

Csonki István elmondta: Fonyód támogatást nyert el a strandjának megújítására, el fogják bontani a partvédőműveket, és mögötte homokkal lidót alakítanak ki a parti részen. Hozzátette, ezt a vízügy csak támogatni tudja, hiszen ez a törekvés segít visszaállítani - ha csak csekély hányadban is - a tó eredeti állapotát, s minden újabb fövenyes partszakasz egy kicsit növeli is a tó mederterületét, és segíti a víz öntisztulását.

Balatonlelle néhány éve úttörőnek számított azzal, hogy egy egész strandot lidósított homokkal, de ezt nem a szárazföldi részének, hanem a tó medrének terhére tette, ugyanis a partvédőmű előtti részt töltötte fel a Balaton mederanyagával. A lidós strandnak ugrásszerűen nőtt a népszerűsége és a forgalma.

Csonki István beszámolója szerint korábban kisebb, nem engedélyköteles nagyságú szakaszokon próbálkozott egy-egy település - köztük Balatonfenyves - lidósítással. Tavaly Balatonfüred, jelenleg pedig Balatonfűzfő és Balatonszepezd kapott engedélyt a strandjai egy részének fövenyessé alakítására, és most zajlik Balatonudvari és Vonyarcvashegy kérelmének elbírálása.

"Üdvözlendő ez a törekvés, de nem szabad elfelejteni, hogy nem mindenhol lehet vagy érdemes lidósítani, mindenhol kutatásnak kell megelőznie a beruházást - mondta a vízügyi szakember. Kiemelte, fontos megvizsgálni áramlástanilag, hogy az adott partszakasz erózióra vagy feltöltődésre hajlamos. Ott lehet kedvezően fövenyes partszakaszokat kialakítani, ahol egyensúlyi állapot van, vagy enyhén feltöltődésre hajlamos a mederszakasz. A feltöltéseket kizárólag bevizsgált mederanyaggal vagy bevizsgált tiszta homokkal lehet elvégezni.

Hidvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere az MTI-nek arról számolt be, hogy a város központi, Sándor-telepi strandjának mintegy 440 millió forintba kerülő megújításához zajlik a közbeszerzési eljárás. Ott készül el júniusra a Balaton leghosszabb, csaknem kétszáz méteres fövenyes strandja.  Több évig folyt a tervezés, nem volt egyszerű a hatóságokat meggyőzni - mondta a polgármester. Szerinte az egész déli part attól lenne szép, ha tele lenne fövenyes partszakaszokkal. A Balaton kiviszi a hordalékát a partra, könnyebb összeszedni így, mint a kövek közül - tette hozzá.

A strand egészét érintő beruházáshoz tavaly, a balatoni turisztikai attrakciók létesítésére kiírt pályázatokon nyert el támogatást az önkormányzat. Ez folytatása lesz a fonyódi kikötő melletti területfejlesztésének, ahol az elmúlt években már megújult az üzletsor, és szabadtéri színpad is épült.

A strandberuházás részeként játszóterek, sétányok, parkoló, közösségi épületek, sportpályák is épülnek, a lidósításhoz pedig csaknem kétezer köbméter bevizsgált homokot szállítanak majd a strandra - mondta a polgármester. 

Képek: www.fonyodert.hu