Újra járnak majd vonatok a balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágán

Hatszázötvenmillió forintos pályázati támogatással fejlesztik a balatonfenyvesi kisvasutat, így több mint tízéves üzemeltetési szünet után újra járhatnak a vonatok a vonal Csisztafürdőhöz vezető ágán. A pénzből felújítják a fenyvesi végállomás vendéglátóegységét is
Kép: Balatonfenyves Gazdasági Vasút

 Lombár Gábor (független) elmondta, a térségi települések, amelyek régóta szerették volna elérni a kisvasút fejlesztését, 2016-ban nyújtottak be pályázatot, Balatonfenyves vezetésével. Céljuk, hogy a Nagybereken átvágó vasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe, amely közúton csak nagy kerülővel érhető el.

Lombár Gábor közölte, szeretnék a munkát minél előbb elkezdeni.

A balatonfenyvesi kisvasút a térség kedvelt turisztikai attrakciója, egész évben visz utasokat a Balaton-part és Somogyszentpál között. Mivel a Nagyberekben haladó, csisztafürdői szakasz felújítása nem zavarja a turizmust, a munkálatokat nyáron is végezhetik majd.

A Somogy Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a Balatonfenyves-Buzsák-Csisztapuszta kisvasút fejlesztése, továbbá a Balatonberény-Balatonszentgyörgy-Vörs kerékpáros útvonal kialakítása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, forrásátcsoportosítás segítségével valósulhat meg.