Elkezdődött a nyíregyházi Tófürdő rekonstrukciója

Elkezdődött a nyíregyházi Tófürdő rekonstrukciója, a közel százéves, természetes sóstói fürdőhely mintegy 260 millió forintból, nagyrészt uniós és hazai forrásból újul meg teljesen.
MTI/Balázs Attila

 

Podlovics Roland, a fürdőt üzemeltető Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a keddi sajtóbejáráson elmondta, a rekonstrukció során elvégzik a fürdőhely fogadó- és szolgáltató épületének rekonstrukcióját, központi vizesblokk és ötszáz vállfás öltöző épül, a fürdőzőket új csúszdák várják, kényelmüket napozó stég szolgálja majd.

Felújítják a kerítéseket, rendezik a vízparti területeket és zöldfelületeket, ingyenes wifit létesítenek, a térkövezett sétányokon kívül homokos plázst alakítanak ki. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében elnyert, mintegy 220 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból, valamint az önkormányzat önerejéből valósul meg.

A felújított Tófürdő várhatóan július környékén nyitja meg kapuit a vendégek előtt - tette hozzá a vezérigazgató.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a nyírségi megyeszékhely polgármestere elmondta, az önkormányzat folyamatosan fejleszti Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt, a várhatóan május végére elkészülő fürdőhely mellett nyáron átadják az új négycsillagos sóstói szállodát is.

A homokos Tisza-fövennyel rendelkező, a Sóstói-tó déli részén elterülő Tófürdőben egy meleg vizű gyógymedence, illetve egy csúszdával és vízi gombával kialakított gyermekmedence is várja a strandolókat. A nyíregyháziak által igen kedvelt, kétezer négyzetméter alapterületű fürdőhely egyszerre több mint 1300 vendéget fogadhat.