Hagyományőrző farsangot rendeznek a szatmári Panyolán

Jelmezes felvonulással, filmvetítéssel portaprogramokkal és az elmaradhatatlan fánk kóstoltatásával várják az érdeklődőket a hagyományőrző farsangra február 8-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.
A rendezvény programja

A hetedik alkalommal megrendezett esemény a kölyökfarsanggal kezdődik a Tisza és a Szamos között fekvő község közösségi házában. A gyerekek számára farsangi álarc és jelmez készítést, kézműveskedést, tánctanítást szerveznek, emellett játékos formában ismerkedhetnek meg a februári ünnepkör hagyományaival is.

Délelőtt kezdődik az "állatalakoskodó" jelmezes felvonulás, a programot filmvetítés, dramatikus előadás és kiállítás színesíti. A látogatók a különböző rendezvényhelyszíneken frissen sütött fánkot és tájjellegű süteményeket kóstolhatnak, délután pedig a jelmezverseny díjátadóját tartják meg.
Este a néptáncegyüttesek és a zenekarok váltják egymást a rendezvényház színpadán, a farsang késő este a táncházzal zárul Panyolán.