Tizenöt százalékkal több vendéget fogadtak a budapesti fürdők tavaly

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda

Közlése szerint a társaság által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2015-ben mintegy 3,9 millió vendég kereste fel, ami félmillióval több az előző évinél. A társaság bevétele tavaly 10,2 milliárd forintot tett ki.

A vezérigazgató szerint idén elérik a négymilliós vendégszámot.

Rámutatott: a kedvező számok az eredményességben is meglátszanak, mert míg a társaság 2010 előtt veszteséges volt - 2010-ben 644 millió forint volt a veszteség - 2015-ben az üzemi eredmény 2 milliárd forint körül lesz, ami további fejlesztési lehetőséget teremt.

Kiemelte: a télen is működő 8 fürdő 120 ezer vendéget fogadott december 24. és január 3. között, és csak december 30-án közel 14 ezren keresték fel a budapesti fürdőket.

A legnagyobb forgalmat 2015-ben a Széchenyi Gyógyfürdő bonyolította le, több mint 1,35 millió vendéget fogadott, ami a társaság összforgalmának 35 százaléka. Kimagasló volt a forgalomnövekedés tavaly a Rudas és a Dandár fürdőkben, és 10 százalékkal több vendéget fogadott a Gellért, a Csillaghegyi, és a Dagály fürdő is. A strandok forgalma a kedvező időjárás miatt 110 és 200 százalék között nőtt nyáron - sorolta Szőke László.

Az elmúlt öt évet értékelve elmondta: a vendégforgalom 2010-hez képest 34 százalékkal, a bevételek a 2010-es 5,5 milliárd forintról több mint 80 százalékkal emelkedtek.

A vezérigazgató a fejlesztési terveik közül kiemelte: az idei tervek között szerepel a gyógyvíz-palackozó üzem és a Csillaghegyi fürdő fejlesztése is, jövőre pedig a Gellért fürdő kerül sorra. Két év múlva indul a pesterzsébeti fürdő felújítása - sorolta. A bővítésekkel, korszerűsítésekkel a fürdők hozzájárulnak a magyar főváros imázsának erősítéséhez, a verseny folyamatos a nagy európai fürdőkkel - jelezte. A tervezett és a már megvalósult fejlesztéseket saját forrásból valósítják meg, ezekkel az elmúlt 50-60 év legnagyobb fürdőfejlesztési projektje készül el Budapesten - mondta a vezérigazgató.