Idén is Kék hullám zászlót kaphatnak a balatoni strandok

A koronavírus-járvány miatt kis csúszással, a héten meghirdetik a balatoni Kék hullám zászló strandminősítő versenyt, a különdíjat az idén az a strand nyeri el, amelyet járványügyi szempontból a legbiztonságosabbnak ítél a zsűri - döntött az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöksége szerdán, Balatonakaliban tartott ülésén.
Szigliget, Apartman a Hazatérőhöz

Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára hozzátette, a június végén helyszíni bejárást végző bíráló bizottság tagja lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) képviselője, valamint a kormányhivatal népegészségügyi szakembere is.

Az eredményhirdetés a járványhelyzet okozta csúszás miatt a főszezonban, július elején lesz.

A BSZ elnöksége döntött arról is, hogy a Nők a Balatonért Egyesülettel közösen újra meghirdetik a két éve elindított, sikeres építészeti díjpályázatot, és megválasztják az Év balatoni házát.

Lombár Gábor, a BSZ elnöke az MTI-nek arról számolt be, hogy a vészhelyzetben hozott kormányzati intézkedések gazdasági hatásai a turizmusból élő települések önkormányzatait az átlagosnál négyszer-ötször jobban sújtják. Az elnökség ezért úgy döntött, hogy levélben kérik a kormányt, valamint az országgyűlési képviselőket, hogy ennek figyelembevételével tárgyalják a jövő évi költségvetést - mondta el.