Átadták a felújított Malomerdő Turistaszállót Pusztavámon

Kép: Vérteserdő Zrt.

Lezárult a Malomerdő Panzió teljes rekonstrukcióját célzó 237 millió forintos fejlesztés első üteme, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programban megvalósuló beruházás elsősorban a főépület szomszédságában fekvő Malomerdő Turistaszállót érintette - közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint az egyedi környezetben, a fővárostól 80 kilométerre elhelyezkedő településen 13 fő elszállásolására alkalmas régi parasztház remek lehetőséget biztosít családoknak, túrázó társaságoknak, nyugdíjas- vagy diákcsoportoknak arra, hogy a Vértesben, nyugodt környezetben, összkomfortos szálláshelyen tölthessék el szabadidejüket.

Közölték: az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda 68 millió forintos támogatásával kiegészülő, összesen 237 millió forint értékben megvalósuló beruházás nem csak a turistaszálló teljes felújítását jelentette, hanem a munkálatok többek között egy pinceborozó kialakításával és egy tüzelőanyag-tárolóval rendelkező kazánház építésével egészültek ki.

A szálláshely épülete energetikai szempontból is fenntarthatóbb lett az új nyílászáróknak és födémszigetelésnek, valamint az új fűtési és használati melegvíz-előállítási rendszernek köszönhetően, amely a fosszilis eredetű földgáz felhasználását helyben termelt tűzifa felhasználásra váltja ki.

A Vértes lábánál elterülő sváb településen található az egykori vízimalomból átalakult vadászkastély, ahonnan az erdő egy karnyújtásnyira érhető el. Az ide érkező vendégek szép környezettel, családias hangulattal találkozhatnak, és már az első pillanattól friss levegőt szippanthatnak be.

A kastély udvarából indul a 7 kilométeres Pátrácos tanösvény, valamint egy 18 kilométeres lovaglópálya is. Közkedvelt része a zöld övezetnek egy kis mesebeli vízesés, ahol egykor a malomkerék állt, valamint a Vértes vadfajait bemutató állatmegfigyelő hely, ahonnan a vendégek dámszarvasokat, őzeket, vaddisznókat és muflonokat figyelhetnek meg. A panzió főépülete és parasztháza összesen 31 férőhelyet biztosít, 1-2-3 fős szobákban, melyekhez saját fürdőszoba is kapcsolódik - közölték.