Átadták a Göbös-major új panzióját

Csaknem 22,4 milliárd forintnyi ökoturisztikai beruházás áll tervezés és kivitelezés alatt a 22 állami erdőgazdaságnál - mondta Nagy István agrárminiszter pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban, ahol átadták a Kisalföldi Erdőgazdaság (KAEG) Zrt. új panzióját és konferenciatermét. A beruházással ökoturisztikai központtá vált a major.
Kép: MTI/Krizsán Csaba

A miniszter hangsúlyozta, hogy az állami erdőgazdaságok kezelik és működtetik az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját; 2010 óta több mint húszmilliárd forint értékű ökoturisztikai beruházásnak köszönhetően új kilátók, erdei szálláshelyek, látogatóközpontok és erdei iskolák épültek, mintegy 150 létesítményt pedig felújítottak. A fejlesztések a következő években is folytatónak - fűzte hozzá.

Az állami erdőgazdaságok évente négymilliárd forintot fordítanak turisztikai infrastruktúra működtetésére és fenntartására, ebből csaknem 2,5 milliárdot saját pénzügyi eredményük terhére - mondta.

Hozzátette, hogy a közcélok megvalósulása érdekében a kormány nem vonja el az erdőgazdaságoknál keletkező nyereséget, így vissza tudják forgatni az ökoturisztikai infrastruktúra fenntartására. Ez a mostanihoz hasonló gazdasági nehézségek idején is fontos, mert így az állami létesítmények e nehéz körülmények között is ki tudnak nyitni, egészséges és biztonságos kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak - fogalmazott.

Nagy István kiemelte azt is, hogy az ország ökoturisztikai létesítményei évente ötmillió látogatót fogadnak, ebből 3,3 milliót az erdőgazdaságok látnak vendégül.

A beruházási összegekből és a látogatószámokból az látszik, hogy az állami erdőgazdálkodási modell összehangolja és egységes, fenntartható rendszerként kezeli az erdőgazdálkodás, az ökoturizmus és a természetvédelem értékeit - hangsúlyozta a miniszer hozzátéve, hogy a legfontosabb cél a meglévő erdőterület megőrzése és bővítése, a természeti környezet megőrzése, amely az aktív kikapcsolódásnak is helyet biztosít.

A fenntartható gazdálkodás, a természet védelme és az ökoturizmus ezért a jövőben sem válhat el egymástól - szögezte le az agrárminiszter.
Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a KAEG Zrt. fejlesztése jól illik a 2030-ig tartó turizmusfejlesztési stratégiába, mert nem egy pontszerű turisztikai fejlesztés valósult meg a majorban, hanem beleillik a térség komplex turisztikai elképzeléseibe.

Orbán Tibor, a KAEG Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a Göbös-majori ökoturisztikai központot több lépcsőben alakították ki, és a panzióval - amelyben egy konferenciaterem is helyet kapott - teljessé vált a létesítmény. A major negyven hektáron terül el, lovardák, szabadtéri karámok, csónakázótó, erdei iskola és egy kápolna is megtalálható a területen.