A Tépe és Berettyóújfalu közötti kerékpárút az M4-es autópálya és a 47. számú főút kereszteződésénél Berettyóújfalu térségében, az átadás napján, 2020. június 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt

A Debrecen-Derecske-Berettyóújfalu-Nagyvárad útvonalon kiépült kerékpárút hiányzó részét kedden birtokba is vehette a Derecskéről, Tépéről és Berettyóújfaluból érkezett mintegy félszáz kerékpározó.

A kormánybiztos ünnepi beszédében utalt arra, hogy teljes életmódváltásra van szükség, amely az egészséges, aktív életet helyezi előtérbe.

Révész Máriusz elmondta, Dánia és Hollandia után Magyarország áll a 3. helyen, ahol a legtöbben használják a kerékpárt. A most átadott kerékpárút egy nemzetközi hálózat része, a Bódeni-tótól indul ki, és a Tisza-tavat érintve Debrecenen, Berettyóújfalun át Nagyváradig ér.

Balogh András (Fidesz-KDNP) tépe polgármestere elmondta, az 1070 lelkes községnek egyetlen fillérjébe sem került a település központjából kiinduló 4,9 kilométeres kerékpárút, amellyel a zsáktelepülés lakossága becsatlakozhat a kerékpáros közlekedés vérkeringésébe.

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója elmondta, a 2x1 sávos kerékpárút nettó 944 millió forintból készült el, 2,5 méter széles aszfaltburkolattal. Hozzátette, három műtárgy is készült, köztük egy napelemes kerékpárszámláló.