Slavonski Brod – A börtön, mint turisztikai látványosság

A bródi Erődben megnyílt a Monarchia egykori legnagyobb börtönének a mása.

A börtön helyiségének kialakítása során nem volt szükség sok változtatásra. A börtönt teljes egészében az eredetinek megfelelően alakították ki, vakolat nélkül falait régi téglákból rakták. Csupán a magánzárka leválasztását szolgáló támfalakat, a börtönőr és a kínzóeszközök mását kellett elkészíteni. A monarchiabeli börtön másolatának kialakítása a szlavón-bródi idegenforgalmi közösség által kitalált és megvalósított „élő történelem” program részét képezi. A börtönön túl az Erődben eddig a hajdani gyógyszertár, a kovácsműhely, a hagyományos konyha, és a söntés mását alakították ki, illetve létrehoztak egy képtárat, amely a 20. század második felének kortárs horvát művészetét bemutató állandó kiállításnak ad otthont. A képtárban több, mint 400 műalkotás tekinthető meg, köztük az Erőd makettje is megtalálható, amely élethűen ábrázolja az Osztrák-Magyar Monarchiában a 18. és 19. sz. elején volt katonai életet.

Az osztrákok a Törökország irányában nyíló határszakasz és a fontosabb kereskedelmi útvonalakat ellenőrzésének céljából 1715 és 1780 között építették meg az erődöt a kiemelt stratégiai és közlekedési csomópontnak számító Bródban. Ez a Száva folyó partján lévő királyi szlavón határőr erőd Eszék és Stara Gradiška megerődített szlavón barokk váraival együtt a török határ mentén húzódott hatalmas védelmi rendszer részét képezte. Az erődben 4000 katona és 150 ágyú fért el.

Noha határmenti katonai erődítményként épült, az Erődnek valójában soha nem nyílt alkalma arra, hogy harci erejét bizonyítsa. Az egykoron a falain belül zajlott katonai élet mindennapjaira több fennmaradt védelmi létesítmény emlékeztet.

Az Erőd főterén van a barokk Szt. Anna-templom. A turistákat a téren múltidéző programokkal várják, melyekben a 18. század második felének 12. szlavón huszárezredének egyenruháját viselő jelmezesek vesznek részt.

A Bródi Erőd a 18. századi erődépítészet egyedülálló és monumentális példája Szlavóniában, s egyben kiemelt védettséget élvező műemlék. Az egykori Tiszti pavilon épületében, amely napjainkban a bródi Önkormányzat hivatalainak ad otthont, a látogatók megtekinthetik az egykori határőr katonák életnagyságú kosztümös figuráit.

Bród, Horvátország hatodik legnagyobb városa Közép-Szlavóniában, a horvát és bosnyák határ tőszomszédságában helyezkedik el. 

Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség