Az elmúlt hétvége volt a legforgalmasabb a letenyei határátkelőn

A rendőrség közlése szerint pénteken, szombaton és vasárnap összesen több mint 135 ezer utas lépett át a Letenye-Muracsány (Gorican) közúti és autópálya-átkelőnél, csaknem 12 ezerrel többen, mint az ezt megelőző hétvégén. A legtöbben, összesen mintegy 70 ezren ezúttal is szombaton léptek ki vagy be az államhatáron, de a rendőrség tájékoztatása szerint a várakozási idő legfeljebb 30 és 60 perc között alakult.

A korábbi közlések szerint a magyar turistákon kívül főként cseh, lengyel és szlovák autósok választják a letenyei átkelőt, de nagy számban veszik igénybe ezt a határátkelőt orosz, ukrán és román utazók is.

Az adatsorból kiderül: az elmúlt hét utolsó három napjához hasonlóan már azok vannak többen, akik az Adriai-tenger felől érkeztek Magyarországra. A 64,7 ezer kilépő utas mellett a mostani hétvégén 70,7 ezren már visszafelé jöttek a nyaralásukból.