Horvátország: az első nyilvános golfpálya

Úgy tűnik, a horvátok szeretnék, hogy a hozzájuk látogató turisták mindenfajta szórakozási igényüket kielégíthessék. A Glas Istre nevű isztriai napilap beszámolója szerint a mintegy 70 hektáron elterülő nyilvános pályát Horvátország északi részén, Poreč mellett alakítják ki. A városka polgármestere, Edi Štifanić elmondta: bízik benne, hogy a projekt Európai Uniós támogatást is elnyer majd.

Amennyiben az összes szükséges dokumentumot előkészítik júliusra, és minden a tervek szerint halad, akkor másfél éven belül megnyithatja a kapuit a golfpálya. A terveket bemutató Edi Štifanić azt is kiemelte, a területet a meglévő turisztikai üdülőhelyek közelében alakíthatják ki.

A projektet támogatja a Horvát Turisztikai Minisztérium, valamint a Regionális Fejlesztési Minisztérium. - A beruházás értéke 4-5 millió euró közötti, ebből az összegből létesítünk egy 18-lyukú golfpályát, továbbá egy klubházat is - tette hozzá a projektvezető.