Fizetős lesz az új horvát csodaalagút Makarska felett?

A horvátok újabb hatalmas építkezés végére tehetnek pontot hamarosan. A Makarska feletti hegyen átvezető új alagút jelentősen lerövidíti az utat a dalmát tengerpart és a hátország között. A hegy másik oldaláról a tengerpartra igyekvő helyiek akár 25 perc alatt Makarskán lehetnek, megspórolva ezzel az eddigi egyórás kanyargást a hegyi utakon.

A Sveti Ilija (Szent Illés) alagút terveit 2002 októberében fogadták el, de az építkezés csak 2008 márciusában kezdődött el. A Biokovo hegységen átvezető alagutat 2010 januárjában sikerült átfúrni, azóta három évbe telt a 4249 méteres útszakasz kiszélesítése 8 méteresre, valamint a szükséges biztonsági és műszaki berendezések kiépítése. Az alagút lassan átadásra kész, valószínűleg erre idén júniusban sor is kerül, most a tervezett használati díj borzolja a helyiek kedélyeit.

A bomba akkor robbant, amikor áprilisban a helyettes közlekedési miniszter bejelentette, hogy külön díjat kell fizetni az átjutásért, és 20 kunába (16+ÁFA) fog kerülni egy út. Az osztrák példát említette, ahol szintén külön szednek díjakat az alagutakért, annak ellenére, hogy ott matricás rendszer van. Ezen felül az alagút éves karbantartása 10-11 millió kunába kerül, amelyet a befizetett díjakból fedeznének. A horvát újságok kicsit értetlenkedtek, amikor napi 4600 (főszezonban 8600) gépjárművel számolt a miniszter-helyettes, hiszen ebből jóval több jönne be az említett összegnél.

Májusban az alagút két oldalán található település (Zagvozd és Baška Voda) polgármesterei bejelentették, hogy ellenzik a díjfizetést, és nem adnak engedélyt a díjfizető kapuk megépítésére. Ez persze nem teljesen az ő hatáskörük, de arra jó volt, hogy a közlekedési miniszter kijelentette, hogy elképzelése szerint a helyiek olcsóbban, 8-9 kunás áron vehetnék igénybe az alagutat.

Az 530 millió kunába (kb. 20,3 milliárd forint) kerülő alagút átadásáról természetesen beszámolunk majd. 

Az építkezés ideje alatt (Kép: www.makarskadanas.com)