Horvátországnak 7,2 milliárd euró bevételt hozott a turizmus

Véglegesek a tavalyi év számai Horvátországban. A Nemzeti Bank szerint tavaly öt százalékkal több pénzt költöttek a turisták, mint 2012-ben.

A Horvát Idegenforgalmi Minisztérium korábban 7 milliárd eurós bevételt tervezett a 2013-as évre. Ezt sikerült teljesíteni. A helyi Nemzeti Bank megerősítette, hogy tavaly 7,2 milliárd eurós (kb. 2210 milliárd forint) bevétel keletkezett a horvát turizmusban. Ez öt százalékkal több a megelőző évnél. A többletet már a harmadik (a legfontosabb) negyedév végén meg lehetett jósolni. A horvát turizmus minden negyedévben egyenletesen múlta felül az egy évvel korábban elért számokat, az utolsó negyedévben hat százalékkal ért el nagyobb bevételt, mint 2012 hasonló időszakában.

A turizmusból származó bevételek eddig is jelentős tételt jelentettek a GDP-n belül. A sikeres évnek köszönhetően a turizmus aránya 1 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, így tavaly Horvátország teljes GDP-jének 16,5 %-a származott a turizmusból.

A horvát idegenforgalmi miniszter az adatok mellett azt is bejelentette, hogy biztos benne, hogy a bevételek továbbra is növekedni fognak, és 2020-ra Horvátország a világ egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja lesz - írja a Novi List.