Split mellett nyílik Horvátország legnagyobb akváriuma

Szombaton nyílik meg az ország legnagyobb akváriuma, ahol az Adriai-tenger élővilágát mutatják be, természetesen cápákkal együtt.

Splitben 1986-ban zárták be a város akkori akváriumát közegészségügyi okokra hivatkozva. Az akkori létesítmény évente 30-40 ezer látogatót fogadott. Fontossága, turisztikai vonzereje ismert volt, a város is úgy döntött, hogy építenek egy modernebbet a Bačvica részen. A döntés még 1998-ban megszületett, de azóta nem történt semmi. Huszonhat évi várakozás után azonban mégis lesz akváriuma a környéknek, de ezúttal magánpénzből és a közeli Vranjic településen.

Egy 59 éves helyi vállalkozó már három éve építi saját pénzéből az ország legnagyobb akváriumát, amelyet most szombaton (május 10-én) végre a látogatók is birtokba vehetnek. A közel 800 négyzetméteres területen (a fele fedett, a fele kültéri) összesen 22 akváriumban lehet majd megcsodálni az Adriai-tenger élővilágát, köztük sokak kedvencét a cápákat is. A tulajdonos elmondása szerint jelenleg 20 fajta cápát sikerült beszerezniük, de a jelenleg bemutatott élővilág (130 fajta) a jövőben folyamatosan változni fog az újabb beszerzések tükrében. 

A belépőjegyek 10 eurónak megfelelő kunába kerülnek majd a felnőttek részére. A gyermekek féláron tekinthetik meg a kiállítást. Lesznek családi, kedvezményes jegyek is (2 felnőtt+2 gyerek). 

Az akváriumokat minden nap 11-től lehet majd látogatni este 11-ig, de hétvégén, igény esetén akár éjfél után is nyitva tartanak. 

Az akvárium honlapja itt található.

Kép és szöveg: Dalmácija News