Trogir: átadták az új kikötő első fázisát

Fél év építkezés után már át is adták az új trogiri marina (kikötő) első fázisát. A Ciovo-félsziget északi részén található hajógyár ugyan továbbra is üzemel, de ahogy a régebbi képen és a mostani terveken is látható, a körülötte lévő környék teljesen megváltozik, ötcsillagos kikötő épül a jövőben.

Az építkezés első fázisát az előző hétvégén adták át, az első hajók már meg is érkeztek a kikötőbe, ahol mostantól 213 hajót (20 méteresnél kisebbeket), és 5 nagyobb jachtot (50 méteresig) tudnak fogadni.

A nemrégen privatizált környéken az építkezés folytatódik és 2017-ig további 40 hajóbeállót építenek a kisebb hajóknak, és további 30-at a nagyobbaknak, a 120 méter hosszú hajóknak is.

Az átadóünnepségen a miniszterelnökkel és számos miniszterelnökkel együtt megjelent a környék színe-java.

Szöveg: Slobodna Dalmacija
Képek: Ipress és Brodotrogir