Pula: a Szent István csatahajó elsüllyedésének 100. évfordulójára emlékeztek

A pulai magyar kulturális napok keretében a Szent István csatahajó elsüllyedésének 100. évfordulójára is emlékeztek szombaton Horvátországban.
Kép: Honvédelmi Minisztérium

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott: az emléktábla felállítását tíz évvel ezelőtt helyi magyarok kezdeményezték. Az Országgyűlés 2016-ban június 10-ét a magyar hősi halott haditengerészek emléknapjává nevezte ki, és kötelezte a kormányt, hogy állítson emléktáblát a pulai temetőben. "Abban, hogy ez ma itt állhat a haditengerészeti temetőben, nagy szerepe volt a helyi magyar szervezetnek és a zágrábi magyar nagykövetségnek is" - mondta.

Emlékeztetett, hogy az emléktáblát tavaly Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes avatta fel. "Fontos, hogy ennyi év után megemlékezzünk mindazokról, akiknek a sírjára már senki nem hoz virágot" - húzta alá.

A pulai haditengerészeti temetőben a magyar tengerészek hősi halálának 100. évfordulóján tartott beszédében kiemelte, hogy a megemlékezés és maga az emlékhely is erősíti a nemzeti együvé tartozást.

"Az itt élő magyarok és a városba látogató magyar turisták számára is emlékezési pont" - mondta.

Európa hatodik legnagyobb és legerősebb flottája volt a monarchia tengerészete, a legénység húsz százalékát pedig a magyarok adták - mutatott rá.

A Szent István csatahajó elsüllyedésének 90. évfordulóján, 2008. októberében magyar búvárok a csatahajó maradványainál is emléktáblát helyeztek el. A magyar ipar- és hadtörténet kiemelkedő alkotása a nyílt tengeren, 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekszik a hullámsírban. Felkutatására több expedíció is indult, roncsait az 1970-es években jugoszláv búvárok derítették fel. Az utóbbi több mint két évtizedben a hajóroncsot magyar búvárok több alkalommal (1994, 2008) is átkutatták, de állapota és a kiemelés költségei miatt alig van rá remény, hogy valaha is a felszínre kerüljön. A hajó elsüllyesztésénél 89 magyar tengerész vesztette életét a hullámsírban.