Plitvicei-tavak: minden jegy elkelt az első hétvégére!

Óriási érdeklődés előzte meg a nemzeti park nyitás utáni első hétvégéjét. Szombat-vasárnapra az összes jegyet eladták. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy jóval olcsóbban, bevezető árakon lehet bejutni május 24-ig.

Normális esetben 10 ezer, most azonban csak 5500 darab belépőt értékesítettek naponta a nemzeti parkba. Szombaton lesz az új "rendszer" próbája, hiszen normális körülmények között ennyi embert simán elbír a nemzeti park, most azonban alkalmazkodniuk kell a járványügyi helyzethez.

Ahogy korábban írtuk, még a következő hétvégére is a kedvezményes jegyek vannak érvényben, május 25-től pedig a mostani 50-ről 90 kunára emelkedik a felnőtt belépőjegy.

Érdekesség, hogy éves szinten a látogatók 96%-a külföldről érkezik, a mostani helyzetben azonban a horvátok aránya közelít a 100%-hoz.