Az egész dalmáciai régió egyik legjobban várt idegenforgalmi beruházása a Biokovo hegyen épülő új kilátó. Az Alpok hasonló építményei után Skywalk-ra (kb. séta az egekben) keresztelt, félkör alakú építmény a sziklából lóg ki, alatta közvetlenül a kb. 100 méteres mélység terül el. Távolabbra pedig gyönyörű panoráma.
A járda üvegpadlóból készül, így azon keresztül is letekinthetünk a mélybe. A félkör legtávolabbi pontja 12 méterre került a sziklától.
A 8 millió kunába (kb. 370 millió forint) kerülő kilátó építkezését tavaly tavasszal kezdték el. A tervek idén tavaszi átadásról szóltak, de a koronavírus járvány miatt az átadás kissé késik. Az átadási ünnepséget július 1-re tűzték ki, a turisták a következő naptól látogathatják a kilátót.
Bár a legnagyobb látványosságnak a kilátó ígérkezik, azonban az egész Ravna Vlaška régió megújul. Látogatói központ is épül, ahol részletesen bemutatják a környéket geológiai, földrajzi, növénytani és egyéb szempontokból.
A Biokovora vezető 32 kilométeres régi út még a 19. században épült, ezt a kor követelményei szerint felújítják pihenőkkel, játszóterekkel, információs pontokkal. Természetesen a kerékpárosokra is gondoltak, ha valaki felkaptatna a hegyre.
Autós közlekedés helyett két elektromos busz szállítaná a turistákat a hegyoldalban. Akik nem akarnak saját erejükből felbiciklizni, azok elektromos kerékpárt is bérelhetnek.
Az üvegpadlós kilátó az idén, a többi fejlesztés azonban már csak 2021-ben készül el. További elképzelésekben szerepel egy kabinos lift megépítése Makarska és Biokovo között, amely azonban még nagyon a jövő zenéje.
Kedvcsinálónak néhány videó az építkezésről.