Krk: 40 évvel ezelőtt adták át a hidat, de kéne már egy új

A mai napon "ünnepeljük" a sokak által ismert vagy megjárt Krki-híd átadását. Negyven év alatt sok minden történt rajta, de a szakemberek szerint hamarosan építeni kellene helyette egy újat.
40 évvel ezelőtt az átadáskor

A helyiek már a hatvanas évek eleje óta szerették volna összekötni a Kvarner leghosszabb szigetét a szárazfölddel. A hatvanas évek a jugoszláv hosszútávú gazdasági tervekben már szerepelt a híd megépítése, de megépítése inkább a helyiek, Krk és Rijeka lelkes támogatóin múlt.

A helyiek 1968-ban alapították meg a társaságot, amely biztosította a szükséges pénzt a híd megtervezéséhez. Sokan nem tudták, hogy Tito is a híd megépítése mellett tette le a voksát. 1970-ben Rijekában átadták a repülőteret, ahol Tito már a híd megépítésének fontosságáról beszélt.

Ugyanebben az évben a helyiek megalapították a hídépítő cégüket. Egy évvel később fontos döntést hozott az önkormányzat: a híd fizetős lesz elkészülte után. Rengeteg szervezkedés zajlik a következő években, kuncsorgás politikusoknál és bankoknál, el lehet képzelni, hogy mennyi mindent ki kell járni, hogy egy ilyen híd megkapja az engedélyeket, amelyre 1976. június 21-én sor kerül.

A helyiek nem sokat várnak, két nappal később már nekilátnak az építkezésnek, amely nem megy simán, hiszen a tervezetthez képest másfél év késéssel, napra pontosan 40 évvel ezelőtt, 1980. július 19-én adják át a hidat.

Az építkezés alatt a híd ára kb. megháromszorozódik, a kezdeti 336 millió dínárról 822-re emelkedik. Ezek csak a híd költségei, a hozzátartozó utak megépítése nagyságrendileg ugyanennyibe került.

Hiába volt az 1971-es döntés a fizetésről, az első hat évben még ingyenes maradt a híd. Utána lépett érvénybe a "kettős mérce". 1987-től mostanáig fizetős volt híd, a helyiek az elején 70%-os kedvezményt kaptak, majd 1999-től már ingyen használhatták. A híd idén június 15-től mindenkinek ingyenesen használható.

Statisztikák szerint eddig 70 millió gépjármű haladt át a hídon az elmúlt 40 évben, amely 2-3 utassal számolva is kb. 200 millió utas. 1981-ben, az első teljes évében, már elérték az egymillió gépjárművet. A következő években kissé csökkent a gépjárművek száma, de 1985 óta minden évben egymillió felett alakult, még a háborús időszakban is.

Először 1997-ben lépték túl a 2 milliót, majd 2004-ben a 3 milliót. 2005-ben megszüntették a kétkapus fizetést. Így csak a szigetre lépésnél fizettek az autósok, kifelé már nem kellett megállniuk. Azóta csak a befelé menő forgalmat mérik, azokat a számokat meg kell szorozni kettővel, hogy a teljes forgalmat kapjuk.

Érdekesség, hogy a hogy a hidat, a kitettsége miatt, gyakran kellett lezárni a romló időjárási viszonyok miatt. Az elmúlt 40 évben 1320 alkalommal tombolt annyira a bora, hogy biztonságosabb volt lezárni.

A híd a szigetből félszigetet csinált, de hiába az ingyenes bejutás, a várakozás nem csökken ezen a nyáron sem.

Hétvégente többkilométeres sorban várakoznak az autósok a bejutásra. Szakemberek már most figyelmeztetnek, hogy a híd talapzatán nagyon megindult a korrózió. A tervek szerint olcsóbb lenne egy újat építeni, mint a régit felújítani. És ha egy újat építenének, akkor az már lehetne 2x2 sávos, és akkor valószínűleg csökkennének a hétvégi dugók is.