A helyiek már hozzászoktak, hogy lezárták a D70-es utat, így ha el akarnak jutni lakóhelyükre vagy munkahelyükre, akkor kishajókkal kell utazniuk a település egyik végéből a másikba.

Omiš már régóta tervezi egy elkerülő út megépítését, amelybe most belevágtak. Jelenleg alagutat fúrnak a hegyoldalba, és ezért közvetlenül a hegy mellett futó D70-es utat egy rövid szakaszon biztonsági okokból lezárták.

A településen néha előfordul, hogy egy nagyobb szikladarab magától is megindul a völgybe, komoly károkat okozva néhány épületben. Most attól tartanak, hogy a robbantások következtében szikladarabok hullhatnak az útszakaszra, ezért azt lezárták.

A lezárás leginkább a település és a tengertől távolabbi, belső területek kapcsolatát érinti Zakučac és Gata irányába. Eljutni oda most sem lehetetlen, csak kb. 50 kilométeres kitérő kell hozzá oda-vissza, amitől nem boldogak az elzárt Ipari Park vállalkozói.

A turistáknak jó hír, hogy az építkezés a D8-as adriai utat nem érinti, ez vezet délre tovább Makarska irányába.

További jó hír, ha az elkerülő út elkészült, amelyhez most alagutat fúrnak, majd egy rövid hidat építenek, akkor a forgalom egy része eltűnhet a zsúfolt D8-asról és átkerülhet a megépült elkerülőre Split irányába.

A helyiek most azt várják, hogy a D70-es lezárását feloldják. A tervek szerint erre július eleje a határidő, de sokan abban bíznak, hogy már június közepén visszakapják a megszokott útjukat.