Pazar luxusjacht érkezett Dubrovnik kikötőjébe

Talán jó jel a szezon előtt, hogy látszik már valami jele a turisztikai életnek. Dubrovnikban a héten jelentették be, hogy júliustól közvetlen repülőjáratot indítanak a dalmát város és a New York melletti repülőtér között.

Ahogy a héten egy helyi szakértő panaszkodott, hiába vannak itt remek szállások, ha tavaly nem jöttek a turisták. Az amerikaiak körében amúgy is népszerű Dubrovnik. Sokan csak annyit tudnak, hogy itt forgatták a Trónok harcát, a város szépségével csak később szembesülnek.

Az egyik tehetős orosz milliárdos már most közelről élvezheti a város szépségét, hiszen Alexander Abramov 78 méter hosszú, Titán nevű hajója tegnap érkezett meg. Érdekesség, ebből a dizájnos típusból ez a harmadik, amelyet a németek megépítettek.

A luxushajó 2010-ben készült el, jelenlegi becsült értéke 100 millió dollár (kb. 30 milliárd forint) körül mozog. Hét kabinjában 14 vendéget tudnak elszállásolni, akik luxusáról a 19 fős személyzet gondoskodik.