Szájbarágó: teszt, oltás, korábbi fertőzés - így lehet beutazni Horvátországba

Július 1-től: újabb (kedvezőtlen) változások 

Július 1-jétől új határátlépési feltételek léptek érvénybe Horvátországban függetlenül attól, milyen járványügyi besorolású egy ország, a beutazást védettségi igazoláshoz kötik.

Azok, akik rendelkeznek digitális uniós COVID igazolással, korlátozások nélkül léphetik át a határt.

Egy oltással a Pfizer/BioNTech-, a Moderna- és a Szputnyik V vakcina esetében az első dózisának felvételétől legalább 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 42 napot. Az AstraZeneca-féle oltóanyag első adagjától szintén 22 napnak kell eltelnie, de nem haladhatja meg a 84 napot. Az összes többi vakcina esetében csak két dózissal lehet korlátozások nélkül beutazni az országba.

Két oltásnál a második dózis felvételétől 14 napnak kell eltelnie.

Azok, akiket nem oltottak be, és nem estek át a fertőzésen, a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi negatív PCR- vagy 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén gyorsteszt felmutatásával léphetik át a határt. A 12 év alatti kiskorúak mentesülnek a tesztelési kötelezettség alól.

Június 23-ától hazafelé is szabadon utazhatunk

Június 23-ától érvényes útiokmányok birtokában Horvátországból Magyarországra– a polgári légijárművel történő beutazás esetét ide nem értve – korlátozásmentesen (karantén-/teszt-/védettség-/oltottság igazolása nélkül) térhetnek vissza, utazhatnak be az állampolgárok.

Aki repülővel érkezik haza Horvátország területérről, arra továbbra is a korábbi szabályok vonatkoznak.

Június 17-től szabadon utazhatunk (ez július 1-től már nem igaz)

Mivel Magyarország június 17-től a zöld besorolású országok közé tartozik, így Horvátországba szabadon lehet utazni, vagyis Magyarországról Horvátországba beutazó magyar/EU állampolgárok érvényes útiokmányok birtokában korlátozásmentesen (karantén-/teszt-/védettség-/oltottság igazolása nélkül), szabadon beléphetnek Horvátországba.

A regisztráció továbbra is kötelező, egyszerűbb az intereneten ezen az oldalon

Az alább leírtak nagy része a június 17. előtti helyzetre vonatkozik.

1. oltás után

Június 2-től megváltozott a korábbi szabáy (csak 2. oltás után 14 nappal). Mostantól az uniós állampolgárok már az első oltás után 22 nappal szabadon beléphetnek, oltási igazolással (uniós + orosz vakcina). A védettséget igazoló és postázott plasztikkártya erre nem elég. Fontos, csak az oltásnál kapott igazolást fogadják el. Ez lehet magyar nyelvű is. 

Hívatalosan a konzulátus oldaláról

A Pfizer/Moderna/Sputnik vakcina első dózisával oltott személyek esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépés biztosított, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 42 nap. Tehát, az első dózis felvételét követő 22. és 42. (negyvenkettedik!) nap közötti időszakban.

Az AstraZeneca vakcina első dózisával oltott személyek esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépés biztosított, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 84 nap. Tehát, az első dózis felvételét követő 22. és 84. (nyolcvannegyedik!) nap közötti időszakban.

Az összes többi vakcina esetében a FŐSZABÁLY (két dózis felvétele) biztosít szabad belépést. - Június 14. óta nem kell 14 napot várni a második oltás után, azonnal át lehet lépni a határt.

Átestem a betegségen fél éven belül

Aki az indulás előtt 11-180 nappal esett át a betegségen és erről hivatalos igazolást tud bemutatni, az utazhat. A legjobb igazolás pozitív teszteredmény, akár PCR, akár antigén.

Átestem a betegségen fél évnél régebben

Ebben az esetben nem érvényes a szabad belépés. Két dolgot lehet tenni. 1. Oltás  2. Negatív teszt

Nem akarok oltást és nem voltam beteg

Ebben az esetben 48 óránál nem régebbi negatív PCR teszt vagy az EU-által elfogadott antigén-alapú gyorsteszt felmutatása. Utóbbit is csak hivatalos laborban lehet elvégeztetni, ahonnan igazolás szükséges. Patikában vásárolt, saját kezűleg elvégzett tesztet nem vesznek figyelembe.

A teszt Horvátországban is elvégezhető, de addig karanténban kell maradni. Erről a belépéskor az internetes regisztrációs oldalon nyilatkozni kell. Negatív eredmény esetén a karatén feloldásra került, de a teszt nem nyújt olyan jogosultságokat, mint a védettségi igazolás (kártya).

Nem akarok tesztet sem

Ebben az esetben határátlépés után 10 nap karantén kötelező, utána kezdődhet csak a nyaralás

Gyerekek hogy utazhatnak?

Május 28-tól a 12 éven aluliak teszt nélkül, de csak szülői felügyelettel. A 12 évesnél idősebb gyermekekre ugyanaz vonatkozik, mint a felnőttekre oltás és korábbi fertőzés esetében. Vagyis ezek hiányában csak negatív, 48 órás tesztekkel (PCR vagy antigén).

Kell regisztrálni, mint tavaly?

Igen. Határátlépés előtt kötelező a regisztráció. Itt a tartózkodás helyét és időpontját, valamint az útitársak nevét kell megadni. Tavalyhoz képest változás, hogy bármilyen igazolást (oltási, orvosi stb.) most már fel lehet tölteni. Az előzetes internetes regisztráció előnye, hogy nem a határon kell ezzel bajlódni.

Horvátországi tartózkodás

A hazai védettségi igazolvány hasonló jogokat biztosít, mint a horvátok igazolványa, amely valamikor június végére készülhet el. Hogy ez pontosan mit jelent? Talán rövidesen megtudjuk...

Visszafelé Magyarországra

Aki magyar védettségi igazolvánnyal rendelkezik, annak nem kell karanténba vonulnia nyaralás után. Anélkül 10 nap karantén, vagy tesztelés.

Melyik igazolás, kártya vagy papír mire jó? 

1. Magyar védettségi igazolvány: hazafelé nem kell karantén, Horvátországban hasonló jogok a horvát igazolványosokhoz. Kérhetik kifelé is a határon, vinni kell. 

2. 180 napnál nem régebbi pozitív covid-teszt: oda-vissza karantén nélkül járható a határ

3. Az oltóponton vagy a háziorvosnál kapott oltási igazolás: megfelelő dátummal. Az első oltás után 22 nappal, vagy a második oltás után azonnal lehet belépni. 

4. 48 óránál frissebb negatív covid-teszt (PCR vagy antigén): ha a 2-es és 3-as pontban leírt papírokkal nem rendelkezünk, akkor karantén nélkül csak így lehet belépni Horvátországba. 

Egyéb

Minden elég gyorsan változik mostanában. A leírtak mindig a fenti dátum esetében érvényesek. A változásokat igyekszünk nyomonkövetni és a szükséges információkat módostani. A szabályok sok esetben nem igazán részletbemenően pontosak, pl. mit mivel kell igazolni.