Elkezdődött! A szezon első dugója a horvát autópályákon

Még csak az előszezonban vagyunk, és a járvány miatt sem egyszerű a helyzet, de a forgalom néhány helyen már a járvány előtti állapotokat idézte a mostani szombat reggelen.

Újraindul az élet az Adrián. Most már a magyar állampolgárok minden korlátozás nélkül beutazhatnak. A friss bejelentés még nem látszik a mai forgalmon, de a következő szombatokon a "régi szép időkre" számíthatunk a határokon és az autópályákon.

A Horvát Autóklub adatai szerint ma reggel a szlovén határon egy órát, Letenyéről a horvát oldalon, az autópályán fél órát kellett várni a belépésre Horvátországba. Ahogy a lenti riportban hallható, a hírhedt fizetőkapunál (Lučko) éjfél és kora reggel között 21 ezer gépjármű haladt át, amely már a járvány előtti, 2019 júniusi számoknak felel meg.

Lučkonál ismét komoly torlódás alakult ki. Voltak, akik egy óra alatt araszoltak el a fizetőkapuig. Magyarország felől (A4-es autópálya) érkezve 2 km, az A3-as autópályáról pedig 5 kilométeres dugó várt az autósokra.

Az első nagyobb forgalmú hétvégét kánikula is kísérte. A következő napokban 33-37 fok között alakul az időjárás Horvátország nagy részén.