Ettől a medúzától kell félni az Adrián

Kép: IRB Centar za istraživanje mora, Rovinj - Rovigno

Két évvel ezelőtt arról írtunk, hogy nem kell nagyon félni az Adrián a medúzáktól. Ez továbbra is igaz, azonban az idén nem árt egy kicsit óvatosabbnak lenni, hiszen az egyik veszélyesebb faj a szokásosnál nagyobb számban elszaporodott.

Isztriai halászok már májusban figyelmeztettek, hogy a szokásosnál jóval több példánnyal találkoztak a köznapi nevén iránytű medúzaként ((Chrysaora hysoscella) emlegetett fajtával. A cseh médiában azonnal vészharangokat kongattak, az Isztriai Turisztikai Hivatalnak is lépnie kellett a rémhírek eloszlatásában.

A fenti képen látható medúzával érdemes elkerülni a közvetlen találkozást. A kibocsátott mérge fájdalmas gyulladást okoz azon a testrészen, ahol a közvetlen találkozás megtörtént. Attól ponttól távolabbra is kialakulhatnak ideiglenes bőrelváltozások, amelyekhez egyéb tünetek pl. fejfájás, szédülékenység vagy hányinger is társulat.

A lenti videóban is elhangzik, hogy találkozás esetén a csípés helyét alaposan le kell öblíteni. Fontos. hogy ezt még a tengervízben. Természetesen a csapvíz is tisztít, azonban összetétele miatt sokkal fájdalmasabb lesz az öblítés.

Tisztítás után érdemes hűsító vagy aloe vera kenőcsöt kenni a csípés helyére.

Legvalószínűbb, hogy az Isztrián talkálkozhatunk ezzel a medúzával, bár délebbről is érkezett néhány észlelés. 

Amennyiben strandon történik a baleset, inkább kérjük az úszómester vagy az egészségügyis segítségét, vélhetően tapasztaltabbak ebben a témában.