Skywalk Biokovo: már 2023-ban is látogatható az üvegpadlós kilátó

Idén húsvét óta fogadja a látogatókat a Makarska feletti üvegpadlós kilátó.

Tavaly tavasszal a kaotikus viszonyok rendezése érdekében amennyire lehetett felújították a kilátóhoz vezető utat, valamint a látogatók időbeli optimálisabb elosztását ezentúl az internet segítségével oldják meg.

Belépőt továbbra is a nemzeti park honlapján lehet vásárolni, a helyszínen nem. A weboldalon ki kell választani a látogatás napját, majd a látogatás kezdetét. Óránként lehet jegyet foglalni, a jegy a nap végéig érvényes. A rendszer mindig mutatja, hogy az adott órára még hány autó részére van szabad jegy. Fontos, hogy jegyet csak 5 nappal a látogatás dátuma előtt lehet foglalni!

Idei újdonság, hogy akik nem tudnak az interneten vásárolni, azok személyesen is megvásárolhatják Makarskán, a Franjevački put 2/A címen található ADRION látogatói központban.

A jegy a felnőttek részére 8 euró, hét éven aluliaknak ingyenes.