Dubrovnik beszigorít: tilos húzni a görgős bőröndöt az Óvárosban!

Drákói szigorral próbál rendet rakni a helyi polgármester az elmúlt hetekben Dubrovnik belvárosában, a turisták által legjobban felkapott Óvárárosban. Már bekeményített a bárok, szórakozóhelyek és a vendéglők felé, mostantól a turistáknak is tartaniuk kell magukat az un. viselkedési szabályokhoz.

Az elmúlt hetekben esténként méréseket végeztek a belvárosban, hogy a kiülős vendéglők milyen hangosak. Itt leginkább a hangszórókból áradó zenére vagy a koncertekre kell gondolni. Az Óváros több pontján már automatákat telepítettek, amelyek állandóan mérik a zajszintet, de az önkormányzat emberei is „razziáznak”, és ahol túllépik a határt, ott azonnal büntetnek.

Eddig hat vendéglő kapta meg az elsőkörös büntetését, vagyis a hangos üzemeltetés miatt egy hétig nem ültethetnek vendégeket a sétálóutcán vagy a teraszain. Ha még egyszer túllépik a határt, akkor 30 napon át csak beltéren fogadhatnak vendégeket. Harmadik vétség esetén a bezárás fenyegeti őket. Mondani sem kell, elég nagy érvágás minden vendéglátóhelynek ezen a helyen akár egy hétre is elveszíteni a kiülő vendégektől érkező bevételt.

tilosborond

Mostantól a turistákat is figyelik az ellenőrök. A város már készül, az alábbi filmben felhívják a figyelmet arra, hogy mit nem tolerálnak az Óvárosban. Például tilos félmeztelen sétálni, de az is szerepel benne, hogy a görgős bőröndöket tilos húzni az Óváros utcáin, mindenki vegye kézbe és úgy cipelje. A lenti rajzfilmben szerepelnek a további szigorítások is.

Talán azt lehet mondani, hogy a polgármester még idejében próbálja elejét venni annak, hogy a dolgok eldurvuljanak és állandóan a helyi lakosok panaszait kelljen hallgatnia a zajos turisták miatt. Dubrovnik az év első öt hónapjában nagyon népszerű volt, 46%-kal több turista érkezett, mint tavaly ilyenkor. Minden jel arra utal, hogy rekordszezon várható a helyi turizmusban.