A tervezettnél előbb bevezették az új forgalmi rendet a torlódásairól hírhedt zágrábi (Lučko) fizetőkapunál. A hét közepétől már működött az új rendszer, az első hétvégét még tesztnek szánják, ha szükséges módosítanak rajta. Az biztos, hogy nemcsak a nyári szezonban érvényesek a változások, hanem ez hosszútávú megoldásnak tűnik.
Korábban már írtunk a tervekről, a módosítás okairól, most nézzük meg ismét mi változott a gyakorlatban.
Három sáv helyett négy sávon lehet a fizetőkapuk környékére jutni
Eddig hiába működhetett akár 10 fizetőkapu, az autósok csak három sávban közelíthették meg őket. A 10,5 méter széles utat nem szélesítették ki, hanem egyszerűen átfestették az elválasztó vonalakat. (Lásd lenti kép) Az eddigi 3,5 méteres sávok jelentősen leszűkültek. Mostantól a baloldali három sáv szélessége 2,5 méterre csökkent, míg a jobbszélső sáv 3 méteresre szűkült. Ez utóbbi kizárólag buszok, teherautók és egyéb szélesebb járművek áthaladására szolgál, ezt már időben jelzik az információs táblák is.
Nincs külön ENC sáv, bárhol át lehet hajtani
Mind a 10 kaput felszerelték antennákkal, így ENC készülékkel bármelyik nyitvatartó (zöld nyíl) kapun át lehet jutni. ENC nélkül érkező autósok itt kapják meg a „belépőjegyüket” az autópályára. Ők is bármelyik kapuhoz beállhatnak jegyet tépni.
Dinamikus kapunyitás
Az üzemelő kapuk számát mindig az aktuális forgalom függvényében határozzák meg. Tehát mind a 10 kapu csak abszolút csúcsforgalomban üzemel.
Csak a tenger felé és csak itt
A rendelkezés csak ezt az egy felhajtási pontot érinti az autópályára és csak a tenger irányában, visszafelé semmi sem változik. Más csatlakozási pontoknál mindenhol marad a régi rendszer.
A kapuk után maradnak a torlódások
Arra számítani kell, hogy hiába a 10 kapu, utána egy rövid szakaszon a négy sáv, a forgalom hamar kétsávosra szűkül. Itt eddig is csak lassan lehetett haladni az erős forgalomban. Értelemszerűen, ha gyorsabban lehet átjutni a kapukon, ezen a részen még erősebb forgalommal kell számolni.
A jövő
Horvátország búcsút mond a fizetőkapus díjbeszedésnek. A következő héten lezárul a tender, és győztest hirdetnek, kit bíznak meg ezzel a hatalmas feladattal. A tervezett 2024-es bevezetés most úgy tűnik, hogy 2025 elejére csúszik. Az új rendszer lényege, hogy vagy ENC készülékkel vagy rendszámfelismerő rendszerrel az autósok mostantól az interneten vagy applikációkon keresztül fizetnek a megtett úttal arányosan. Erről hamarosan külön cikket teszünk közzé.