Az arabok vették meg Montenegró egyik legszebb strandját

Montenegró történetének egyetlen királya és királynéja ismert, ehhez képest két strandot is Királynő strandnak hívnak a budvai partszakaszon. A csodálatos fekvésű, szárazföldön megközelíthetetlen, csak vízi úton elérhető strand (Kraljičina plaža) és környéke a hónap közepén került az arab szállodások kezébe.

A strand értékesítése már régóta megosztotta a montenegróiakat. Sokan nem értenek egyet a „nemzeti kincs” kiárusításával, mások pedig azzal érvelnek, hogy ezzel egy újabb lehetőséget kap az országban a minőségi turizmus, ezen felül a helyi polgármesterek azzal is indokolták, hogy a beruházás munkahelyeket teremt a helyi munkaerőnek.

A vevő, az arab Royal Group nem ismeretlen a szállodaiparban, a világ számos részén üzemeltetnek luxusszállodákat, akik idei is hasonló minőségű beruházást terveznek. Szellős beépítésű, alacsony magasságú és környezetbe illő épületeket ígérnek.

Az arabok nagyon beleszerethettek ebbe a partszakaszba, hiszen már évek óta próbálták megszerezni. Tavaly ki is írták a tendert, egyedül az arabok jelentkeztek, a maguk 50 euró / négyzetméteres ajánlatukkal nem hagytak kétséget a szándékuk komolyságáról. 

Hiába nyerték meg a tendert és feleltek meg minden szempontnak, a huzavona folytatódott, a végső aláírás csak most május közepén került rá a szerződésre. 

A helyzetet bonyolította, hogy a kb. 423 ezer négyzetméteres területnek két tulajdonosa volt. A nagyobb rész (220 ezer négyzetméter) a budvai önkormányzathoz, a kisebbik rész pedig Bar településhez tartozott. Bar polgármestere már korábban aláírta a szerződést, a budvai polgármester sokáig hezitált, de végül ő is aláírta.

A szerződés értelmében a partszakasz 21,18 millió euróért (kb. 6,5 milliárd forint) kelt el. Ebből a levonások után Budva 11,5 milliót, Bar pedig 9,4 millió eurót kapott. Az arab tulajdonosok 180 millió eurós (kb. 55 milliárd forint) beruházással alakítják át a környéket.

A Kraljičina plaža Montenegró egyetlen királyának, I. Miklós feleségéről kapta a nevét. A legenda szerint Milena királyné nagyon szerette ezt a partszakaszt. Milena 58 éven át, haláláig élt együtt a férjével, házasságukból 12 gyermek született. Milena 1918-ban franciaországi száműzetésében halt meg ott, is temették el, de hamvait 1989-ben hazahozták Montenegróba.

Kép és szöveg: vijesti.me