Szinte az utolsó pillanatban, a legmagasabb montenegrói körök közreműködésével eldőlt, hogy ismét kinyit a Budván található Sveti Stefan (fél)szigetéhez tartozó luxusszálloda és a villa.
„Újkori” történelmét 2013-ban kezdte meg a luxussziget. Az akkori nyitásról, és korábbi világhírű vendégeiről itt írtunk. A szigetet a szingapúri Aman-csoport kapta meg 30 éves bérleti szerződésre, a szingapúriak a világ számos részén üzemeltetnek legmagasabb nívójú szállásokat, így szakmabeliekhez került Montenegró emblematikus szigete.
A kormány azt is vállalta, hogy a közeli Kraljičina strandot kizárólagosan átengedte a szállodának és a Miločer villának, amelynek a vendégei akár napi 120 eurót is lazán kifizettek a napágyakért. Ez előbb-utóbb feszültséghez vezetett a helyiek és a vendégek között, hiszen a helyiek nehezményezték, hogy eltiltották őket kedvenc plázsuktól. A békés protestálás később már drasztikusabb formákat öntött, lerombolták a strandot elválasztó kerítést, elfoglalták a strandot. Erre az üzemeltető bezárta a szállodát és a villát, mondván nem biztosított vendégei nyugodt pihenése.
A montenegrói kormányt kellemetlenül érintette, hogy a helyiek elüldözték a szállodásokat. Egyrészt sokat ártott Montenegró hírnevének, elmaradtak a tehetős vendégek és velük együtt a turisztikai adóbevételek. Több millió dolláros kártérítésre is számíthattak, ha a szingapúriaknak igazat ad a bíróság.
A sziget és a strand 2021 márciusa óta „üresen” állt. A standon ugyan lehetett fürdeni, de szolgáltatásokat nem biztosítottak. Itt egy videó erről a tényleg „tökéletes” strandról.
Nagyon úgy nézett ki, hogy idén is ez marad a helyzet, de május elején legmagasabb szinten bejelentették, hogy a kormány megegyezett az üzemeltetővel és várhatóan a hónap végén újra kinyit Sveti Stefan és a Miločer villa.
A környék strandjai ügyében az a megállapodás született, hogy a környék összes strandja nyitva áll a mindenki előtt, kivéve a már említett Kraljičina strandot. Itt ugyan nem lesz kerítés és belépőkapu, de reggel 8 és este 8 között kizárólag szállóvendégeket fogadnak, vélhetően az előző években megszokott árszínvonalon.
A montenegrói kormányfő saját maga jelentette be, hogy visszatér az élet a luxusszállásokra, és elmondása szerint szinte már az egész nyarat lefoglalták a vendégek.