Exkluzív utazás egy vulkán belsejébe!

Az izlandi vulkánok működését is tanulmányozhatja az, aki részt vesz a Reykjavík közelében található Thrihnukagigur vulkán belsejébe szervezett kiránduláson.

A június 15- július 31-ig tartó exkluzív nyílt hetek során a vulkán külső felszínét, illetve a belső, magma kamrát is szemügyre vehetik a turisták. A már több mint 4000 éve szunnyadó Thrihnukagigur napjainkban is Földünk azon kevés vulkánjainak egyike, melyeket biztonságosan felfedezhetünk. Ez annak egy ritka geológiai jelenségnek köszönhető. A Thrihnukagigur magmakamráiban legutolsó kitörése után a láva ahelyett, hogy a felszínen hült volna ki, visszafolyt, és a kamra belsejében, a kamrafalakon) szilárdult meg.

A vulkán félórás autóútra található Izland fővárostól, Reykjavíktól. Az óriási, palack alakú tűzhányó igen mély, egymás tetejére állítva háromszor is elférne benne a New York jelképének számító Szabadság-szobor, alapterülete pedig akkora, hogy három kosárlabdapályát is berendezhetnének rajta. A látogatók egy negyven perces mászótúrán közelíthetik meg a lávamezőn át, majd profi vezetők segítségével egy nyitott liften át ereszkedhetnek le a 120 méteres mélységbe, a kráter aljára. Az egy órás élményért 180 fontot (64 ezer forintot) készítsen elő az, akinek megtetszett a vulkántúra. (A pénz hasznos célokat szolgál, hiszen az ilyen módon befolyó összegeket az izlandi tűzhányók kutatására fordítják.) Útnak indulni réteges ruházatban, túrabakancsban érdemes.

A vulkán belsejét egyébként első ízben tavaly tárták fel kutatók, történelmi pillanatként apasztrofálva az expedíciót. Most a luxus utazásokat szervező Black Tomato indít kalandjáratot a Thrihnukagigur mélyébe „Ultimate Volcano Adventure” néven. Csomagjuk tartalmaz egy privát, esti sétát a tűzhányó belsejébe, egy túrát a Thingvellir Nemzeti Parkba, végül pedig egy kis mártózást a Blue Lagoon geotermikus fürdőben.