Rekordszámú turista járt tavaly Szlovákiában

Az önálló Szlovákia történetében a 2015-ös év volt a legsikeresebb esztendő az idegenforgalom szempontjából. Az előzetes számítások szerint az aktív idegenforgalomból származó bevételek nagysága 2,13 milliárd euró, először lépte túl ez az összeg a kétmilliárd eurós határt.

Több mint 4,3 millió turista érkezett tavaly Szlovákiába pihenés céljából, ez abszolút rekordot jelent. A turisták számát illetően az éves növekedés több mint 16%-os volt Szlovákiában, az eddig rekordévnek tartott 2008-as esztendővel összehasonlítva a növekedés 6%-os volt.

Rekordnagyságú volt a hazai elszállásolt turisták száma is. 2015-ben a szlovákiai szálláshelyeken 2,6 millió hazai látogatót tartottak nyilván, ez a 2008-as esztendővel összehasonlítva 13%-os növekedést jelent.

Vladimír Palko, a közlekedési tárca államtitkára az idegenforgalom tavalyi eredményeiről elmondta, a szálláshelyeken töltött éjszakák száma 2014-gyel összehasonlítva csaknem 14%-kal növekedett. A szlovákok az összes látogató 60%-át tették ki, ez csaknem 8 millió éjszakai szállást jelent. Hozzátette, az Eurostat, az Európai Unió Statisztikai Hivatala feltételezte, hogy Szlovákia az éjszakai szállások 11%-os növekedésével a tavalyi évben az Európai Unió országai közül a második helyre kerül.

„A valóság az, hogy a növekedés nem 11%-os, ahogy azt az Eurostat feltételezte, hanem több mint 13%, meglátjuk, milyen adatokkal szolgál a többi ország, de lehetséges, hogy túlteljesítjük az Eurostat feltételezését, és az is megtörténhet, hogy a vezető helyre kerülünk az Unióban a szálláshelyeken eltöltött éjszakák számát illetően” – tette hozzá az államtitkár.

A külföldi látogatók száma az előző évvel összehasonlítva 17%-kal növekedett. A legtöbb turista Csehországból, Lengyelországból és Németországból érkezik Szlovákiába. A kevésbé hagyományos országok közül a két korábbi évet összehasonlítva az előző évhez képest kétszer annyi turista érkezett Kínából, csaknem 50%-kal megnőtt a brit turisták száma és 40%-kal nőtt az amerikai turisták száma is.

A szaktárca szerint a növekedés oka az, hogy megnövekedett a szálláshelyek kapacitása, férőhelyeinek száma, és javult az idegenforgalomban a szolgáltatások minősége. „Először kezdtük el finanszírozni a területi és kerületi idegenforgalmi szervezeteket, amelyekből több mint 40 van, és a múlt évben több mint négymillió euróval támogattuk ezt a területet, ami egymillióval több, mint az előző évben, 2014-ben volt” – kommentálta Palko.

A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) által a jelenlegi kormány az európai uniós forrásokból több mint 200 millió eurót fektetett be az idegenforgalomba. Azonban a közlekedési tárca már nem nyújt támogatást, és nem fog támogatást nyújtani a szálláshelyeknek, mivel befejeződött az a programidőszak, amelynek során a támogatást nyújtotta, és az új programidőszak nem teszi lehetővé az ilyen jellegű támogatásokat - írja a hirek.sk