Izrael május 23-tól fogadja az új koronavírus ellen beoltott, csoportban érkező külföldi turistákat - jelentette kedden a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az idegenforgalom újraindításáról az egészségügyi és a turisztikai minisztérium egyezsége alapján döntöttek.
Az Izraelbe készülőknek friss PCR-tesztet kell bemutatniuk az utazás előtt, és megérkezésüket követően a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren is PCR- és szerológiai vizsgálatokat végeznek védettségük igazolására, amelyek bizonyítják, hogy beoltották őket a koronavírus ellen vagy felgyógyultak korábbi fertőzésükből.
"A nemzetközi turizmus számára csakis az égbolt megnyitása pezsdíti fel az idegenforgalmi ágazatot, ideértve az éttermeket, a szállodákat, a turisztikai helyeket, az idegenvezetőket, a turistabuszok működtetőit és mindazokat, akik az ágazatban munkára és családjuk eltartására vágynak" - indokolta a lépést Orit Farkas-Kohen turisztikai miniszter asszony.
A döntést bejelentő közlemény szerint Izrael folytatja a tárgyalásokat számos országgal az oltási bizonyítványok kölcsönös elismeréséről, amely lehetővé teszi majd a lemondást a szerológiai vizsgálatokról.
A múlt héten egy meg nem nevezett magas rangú egészségügyi tisztviselő azt nyilatkozta a Kan nevű közszolgálati műsorszolgáltatónak, hogy a más országokban végzett oltások elismerését bonyolítja azon országok politikai érzékenysége, amelyek olyan oltásokat alkalmaztak, amelyeket Izrael nem engedélyezett - emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.
A tisztviselő az Egyesült Arab Emírségekben felhasznált kínai oltásra hivatkozott, valamint azokra az országokra, ahol például az orosz Szputnik V vakcinát használják.
Izrael tavaly márciusban a koronavírus járvány elterjedésének megakadályozására a humanitárius okokból engedélyezett kivételek mellett lezárta a határait a külföldről érkező nem izraeli állampolgárok előtt, s ez tavaly 81 százalékos visszaesését okozott az idegenforgalomban az előző évhez képest. Múlt héten már engedélyezték az izraeliek oltott vagy felgyógyult közvetlen családtagjainak belépését, gyermekeik és házastársuk kíséretében.
Sikeres oltási kampánya nyomán Izrael az egyik első olyan ország lehet, amely megnyitja a turisztikai ágazatot a külföldi látogatók számára.
A rohamos oltási kampány eredményeként rendkívüli mértékben visszaszorult a koronavírus-járvány. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint jelenleg nincs súlyosan fertőzött "piros" település az országban, három helyet "narancssárgának", vagyis közepesen fertőzöttnek tekintenek, 16 helyet a kissé fertőzött "sárga" kategóriába soroltak, és 261 település "zöld", vagyis egyáltalán nem, vagy csak elenyésző számban élnek benne azonosított és izolált fertőzöttek.
A december 20-án kezdődött kampányban eddig 4 950 267-en kapták már meg a védőoltás mindkét dózisát, és további mintegy 379 ezren vannak túl az első oltáson az Izraelben kizárólagosan alkalmazott Pfizer/BioNTech vakcinával. A legalább egyszer beoltottak így a lakosság 57,31 százalékát teszik már ki.
A hétfőn elvégzett 60 766 teszt során 217 vírushordozót azonosítottak, ami 0,4 százalékos arányt jelent. A harmadik járványhullám mostani, visszavonuló szakaszában 3369 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, a pandémia megjelenése óta 836 261 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6304-en haltak meg Izraelben.