Csak egy WC maradna a Ryanair gépein?

Nem régen még a fizetős WC-k ötletével borzolta a kedélyeket a Ryanair vezetősége. Az ötlet azóta szerencsére elhalt, de itt a legújabb: túl sok a WC a fapados társaság gépein, és mindenki jobban járna, ha helyettük inkább üléseket tennének be. 

A Ryanair egy WC-vel megoldaná majdnem 200 ember repülését, amely még akkor is érdekes megoldásnak tűnik, ha a tervek szerint ezek a repülők inkább a rövidebb útakon közlekednének. A Ryanair fővezér, Michael O'Leary szerint a három WC-ből egy maradna, a másik kettő helyére pedig hat ülést lehetne betenni és értékesíteni. Ahogy mondja, ezzel mi utasok is jobban járnánk, hiszen a jegyek is átlagosan 5 százalékkal csökkennének.

Saját példája szerint a jellemzően 40 brit fontba kerülő jegyeken két fontot is spórolhatnának az utasok. Ez a spórolt pénz azonban valószínűleg kevésbé jó hír azoknak, akik nem tudnák kivárni összeszorított térdekkel a hosszú sorokat az egyetlen WC előtt.

A Ryanair összesen 75 millió embert utaztat évente és az egész flottája egyetlen típusú gépből áll. A jelenlegi kialakítás szerint 189 ülést tudnak eladni egy járaton. Ez a maximum, amit a szabályok engedélyeznek. Ehhez jönne még a hat új férőhely, amelynek kialakítására felkérték szállítójukat, a Boeing céget. A Boeing szóvivője diplomatikusan nem minősítette az ötletetet, csak annyit mondott, hogy megvizsgálják ügyfelül kérését...