Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába

Tavaly 7,9 millió turista látogatott el Prágába, 3,2 százalékkal azaz 242 ezerrel több, mint 2017-ben - közölte a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap pénteken a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.

 

A cseh fővárosba látogató turisták közül 6,7 millió volt külföldi állampolgár, elsősorban németek (14 százalék), amerikaiak (7 százalék), britek és oroszok (6-6 százalék), valamint olaszok és kínaiak (5-5 százalék).

A kereskedelmi szálláshelyeken a turisták 18,3 millió éjszakát töltöttek el. A leghosszabb ideig az oroszok (4 nap), az olaszok (3 nap), valamint a kínaiak és a dél-koreaiak (2 nap) tartózkodnak a Moldva-parti metropolisban.

A nemzetközi konferencia-turizmus keretében tavaly 540 ezer külföldi látogatott el Prágába, 50 ezerrel több, mint 2017-ben.

Az önkormányzat szerint ugyan a turizmus hatalmas bevételt jelent Prágának, de számos negatív következménye is van, elsősorban a történelmi belvárosban. Ott nagyszámú szórakozóhely működése miatt súlyos probléma a magas éjszakai zajszint, amelynek csökkentése a közelmúltban bevezetett úgynevezett éjszakai polgármester egyik legfontosabb feladata.

A problémák következtében a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt a történelmi belváros lakosainak száma 44,5 ezerről 29 ezerre csökkent. Az önkormányzat az utóbbi időben programokat dolgozott ki, melyek célja, hogy tehermentesítse a belvárost és a külföldi turisták egy részét a külvárosok felé vigye el.