Egyre jobban emelkedik a vendégek száma Horvátországban. Hétvégén már kb. 700 ezren nyaraltak az Adrián és a legnépszerűbb időszak még előttünk áll.
Több régió is kedvező eredményekről számolt be, köztük Pelješac-félsziget, ahol lassan a vendégek száma eléri a 2019-es év, a covid előtti időszak, számait.
Az egész félsziget szálláshelyeit nézve a két évvel ezelőtti év forgalmának a 85%-át már elérték, és tegyük hozzá, hogy 2019-ben csúcsot döntő rekordszezont zártak. Az ismert üdülőhelyekre, pl. Orebic, Trpanj, Ston vagy Janjina több mint 10 ezren érkeztek.
Viganj és Lovište turisztikai hivatal azt közölte, hogy náluk már 100%-os az arány, vagyis teljesen elérték a járvány előtti látogatottságot.